Többek között azzal is kitűnök a többi lovas közül, hogy nem szeretem a lovat agyonhajtani, nem szeretek sokat vágtázni-főleg terepen de amúgy se. Ha valaki kijön velem gyakran mondom neki menj előre vágtázz nyugodtan de én nem fogok. Nem szeretem ha a lovam teljesen ki van fáradva, ha kiveri a hab és már alig áll a lábán. Úgy szeretem bevinni a karámba, hogy tudom van még benne tartalék. Sajnos hallottam lovast aki büszkén mondta mikor behoztam a lovamat már semmi energia nem volt benne...Ami nagyon szomorú...:(
Tegnap a következőt olvastam az Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban című könyvben:
"...a jószágnál el kellett kerülni, hogy meglássék rajta a kimerültség. A gazda büszke volt rá, hogy szántásból is "játszva" mentek hazafelé a lóval...De még fuvaros embernél se illett, hogy lovain meglássék az erőltetés, például kiverje őket a hab...Különösen régen vették szigorúan a lovak kíméletét. Szántásban inkább sekélyen dolgoztak, keskeny fogatásokkal csakhogy a lovat kíméljék.Rózsa Sámuel, Kakas József apósa így feddette a vejét: "Ne szánts mélyen, ne öld meg a lovat, ne a föld alatt keresd az Istent."-159. oldal
Lehet még azt is írni milyen nagy lovasok kerülik terepen a vágtázást. Például Vér Imre-aki pár éve Lengyelországba szervezett lovastúrát stb.- vagy Haulik Áron aki több éve mongolban vezet lovas túrákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése