Pár őrültséget már véghezvittem. Ma bővült a lista.
Augusztus óta nemigen jönnek össze úgy a megmérettetések, ahogy terveztem. Ezért is -másrészt ez egy újfajta kihívás- eléggé izgultam előtte. Kora hajnalban -induláskor- megettem egy virslit és megittam kb. fél liter meleg zöld teát. Utóbbi nagyon jól esett!
Enyhén kacifántos módon -dűlőkön (is) át- sikerült eljutni a verseny helyszínére. Gyors regisztrálást követően sorra kerültek az ilyenkor szokásos dolgok - orvosi ellenőrzés, felelősségnyilatkozat aláírása.... Az egyéni hét kilométeres távra neveztem.
Kis csúszással indult a verseny. Inkább csak képeket elevenítek fel.
A második akadály során víz fülé kifüggesztett farönkök alatt kellett átbújni. Ezután csurom vizesen nehezen indult újra a futás.
A következő -részemről- komolyabb kihívást a szögesdrót alatti kúszás jelentett. Elég alacsonyan húzták ki ezért tényleg csak hason fekve lehetett végigmenni a sárban. Szerencsémre a jobb oldali részre húzódtam - a pálya közepén kiderült a bal oldali részen nagy pocsolya van. Jó pár embert ruhájánál megfogta. Nekem ez kimaradt. Az előttem lévő a pálya végén túl hamar állt föl és a szögesdrót majdnem lehúzta a gatyáját. Kemény volt!
A palánkok átmászása ismét nehéz próbatételnek bizonyult. Pedig akkor még nem is csúszott úgy, mint az utánam jövőknek. Ezt nagyon hosszú erdei úton történő futás követte. Igazán kitehettek volna kilométerszámokat. Senki nem tudta mennyi lehet még hátra. Csak az akadályok számából tudtam következtetni a hátralévő útra. Ezen a szakaszon pár sétálót leelőztem. A versenynek úgy kezdtem neki ha lassan is, de ahol lehet futok. Jól jött ez a taktika. Noh szóval ezt a részt az előttem lévő kétségbeesett "Mi az Isten?" felszisszenése törte meg. Közben pedig meredeken nézett lefelé. Krokodil Dundee rész. Sárban dagonya - több szakaszban. Szóval amikor azt hitte az ember vége akkor a kanyar után újabb dagonya jött. Itt azért 2-3 alkalommal én is jól elsüllyedtem.
A Zeusz villáma - végül is villanypásztor- úgy gondoltam nem fog akkorát ütni, mint a tanyán lévő -amelyeket lóhoz méreteztek. Rosszul gondoltam. Kétszer jól megrázott és a bal combom igen összerándult.
A jégfürdős részt még a verseny előtt megnéztük. Mondták csak 160 cm mély viszont a középen lévő választófal alatt át kell bújni. (Ez elég félelmetesen nézett ki és kicsit végig gondoltam jó helyen vagyok-e?) A jó hír az, hogy a választófal eltűnt. Viszonylagos örömmel csobbantam bele és gondoltam végigsétálok. Vártam, vártam, vártam... Óh mondom mindjárt leér a lábam. Hát nem ért le. Így úsznom kellett a jeges vízben - legalább akkorára felolvadtak az öklömnyi jeges darabok. A kimászásnál nagyon nézett a segítő. Szóltam neki: Jól vagyok! Bár ezt szerintem rajtam kívül senki nem hitte el. Végül egyedül másztam ki. Utána rendkívül elgémberedett tagokkal mentem az utolsó előtti akadályra.
A cél előtt pár méterrel amerikai focistákon kellett átmenni. Ezúton is köszönöm a finom bánásmódot!
Csőlátással érkeztem be a célba. Pontos időt később tudok mondani. Az viszont elég biztos, hogy az 50 perces szintidőn belül jó pár perccel tudtam le a 7 km-t és a rajta lévő 14 akadályt.
Óriási élményt jelentett! Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Натали - О боже
Utólag: Az origo egyik fotóján fenn vagyok- ezzel a fotóval később a beol galériájában is találkoztam.... Hohoho - hogy a hátam mögött lévő mit csinál fogalmam nincs:
Valamint feltöltök még pár fotót a beol fighters run képgalériájából és a tanítványomtól kapott fotók közül párat. A tanítványom rokonainak a segítségét ezúton is köszönjük!
