Először látom élőben a Damavandot
A teheráni coachsurfer oldalon foglalt szállás -is- pocsék volt. Nem tudtam pihenni. Ehhez még hozzájárult, hogy a metrón tömegben hátamon a nagy csomaggal utazni sokat kivett belőlem.
A neten írtak alapján a nyugati -központi- buszállomásra mentem. Hatalmas pályaudvar. Fél órás keresés után megtaláltam a várakozó-jegykiadó épületet. Itt kiderült Polourba nem innét hanem Tehran keleti részéből Tehransha állomásról indul. Igy elmentem Teherán keleti végébe. (A reptér miatt végigjártam előző nap a déli metró részt egészen északig, mert ott volt a szállás. Szóval rengeteget metróztam.) Tehransha metróállomásról kiszállva még hosszas kérdezgetős sétálós út vezetett a buszállomáshoz ahol végre sikerült jegyet vennem a 10 perc múlva induló polouri buszra, Itt ért a következő meglepetés. Fapados buszra vettem jegyet. A kb. 40 km-es út 1100 Ft-ba került. Ebben benne volt a korlátlan vízfogyasztás, kaptunk kis doboznyi édességet, fél liter rostos gyümölcslevet, hatalmas hely a lábnak éééés légkondis a busz. Később még rengeteget utaztam busszal. Minden fapados járat ilyen volt. A hosszabb utak során kettő és fél óránként megállt a busz pihenni. Mindig a buszsofőrnek 1-2 segédje volt aki ellenőrizte a biztonsági övet- becsatoltuk-e- segített a csomagpakolásnál (amire lehetett számot tettetni az elkallódás elkerülésére). Az utak mindig kiváló minőségűek. Pár alkalommal 6 sávos -3 oda 3 vissza- pályán mentem. Teherán felé kilométeren át kivilágítva.
Az alaptáborig:
Csütörtök-péntek itt hétvége. Szinte minden zárva esetleg este kinyit pár üzlet. Én pénteken mentem Polourba. Itt több probléma is felmerült amit 4 óra alatt tudtam megoldani.
Az írtakkal ellentétben nem tudtam turista gázpalackot venni. Mindenütt egybeépítve volt a fej résszel. Óh mondom akkor nem hoztam volna az égő részt. A minőség ellenőrzés 3 s volt. Levette a polcról, bekapcsolta, begyújtotta aztán el is oltotta. Se doboz, se garanciális papír, se blokk, se nyugta. Jónak és telinek tűnt. Muszáj volt megvenni. Ezt egybekötöttem a pénzváltással. Ugyanis a valutaváltóra azt mondták menjek Teheránba -ahol zárva vannak a váltók- vagy menjek északra a Kaszpi tónál fekvő Amolba. Kösssz. Mondtam dollárral fizetek és rialban adjon vissza. Bő fél órát álltam a boltban. Többen bejöttek nézni a jelenetet. A csávó telefonál elkéri a pénzt kisétál vele, visszajön. Ha nem jött volna elviszem a fél boltot. Többször kérdezi eredeti? Végül a pénztárgépből visszaadnak rialba. Óh mondom erre vártam amikor a pénztárgépben végig volt ennyi pénz.
A csúcsengedélyt már megvettem az ide érkezésem után úgy egy órával.. Az iráni hegymászószövetség irodája azonban nem Polourban van hanem attól 3 km-re Reyneh felé.
Elindulok az úton. Intem le az autósokat. Akik az alaptáborba hivatalosan fuvaroznak drágák de mást meg nem találok. (Elvileg autóval könnyű feljutni az alaptáborig.) Energiát kell spórolnom. Sokat kivettek az előző napok. Akik kifejezetten ezzel foglalkoznak bődületes 900 000 (9000 Ft) rial árat mondanak a kb.15-20 km-es útra. Ahogy battyogok megáll egy autó. Persze a csávót ismerem -csak a bádogosnál nem jártam még. Mondja elvisz az iráni hegymászószövetség irodájába. Mondom minek? Azt mondja onnét indulnak az autók az alaptáborba. Mennyi lesz? Ingyenes barátok vagyunk. Igy már oké. Az irodában is 900 000 rialt mondanak. De meg kell várni míg 9 fő összejön a buszra. Rajtam kívül senkit nem látok. Mondják min. 2 óra -szerintem nap- míg összejön 9 fő. Kiülök, várakozok és lopom az áramot. A telot fel kell tölteni. Jön egy csávó kisteherautóval. Persze ismerem már őt is. Mosolyogva köszöntjük egymást. Mondja most rögtön felvisz 900 000 riálért. Ezt nem tudom megúszni. Senki nem megy alá. Ráállok és 1 perc múlva indulunk is.
Ellenállhatatlan késztetést érez, hogy megmutassa a fotóit. Közben átmegyünk a másik sávba de itt figyelnek egymásra. (Amikor a reptérről jöttem stoppal az első metróig akkor elnézte a csávó a kijáratot egy kicsit és a sötétben visszatolattunk a leállósávban. Nem tudom melyik volt rosszabb.) Szerencsére mire kezdődik az off road kifogy a fényképből. Kemény az út de ez a iráni Zajnab márka az orosz autók szívósságával rendelkezik. Leesik a toll, a szemüveg, egyik kézzel kapaszkodok de így is hánykolódok. Másik kézzel a mappáját fogom és az aktuálisan leeső dolgokat kell felvennem. Süvít a motor. Egyszer mondja dőljek előre. ???? Igaz még nem vágtam be semmimet de nem is akarom. Csak előre kell hajolnom. Ő is ezt teszi vezetés közben. Előredönti az egybeépített ülést és megkínál vízzel. Ba..... az útra figyelj nem kell víz. Felérünk. Sehol senki pár helyin kívül. Ennyit a neten írt tömegről.
Alaptábor 3000m:
A mecset belső udvarán sátrazhatok. Kapuval szemben a sátram. Pazar.
A neten írták, biztonságosabb a szövetség kempingjében sátrazni. Délután 4 felé van. Már nagyon pihenni akarok. Kérdem merre van a kemping. Egy ösvényre mutatnak. Elvileg közel van. Így szatyorral a kezemben indulok el. 1 órát megyek. 1-2 alkalommal leteszem a cuccot és kimegyek a völgy szélére. Semmit nem látok. A kövek már széttépték a szatyrot ezért előveszem a pótot. Végül visszafordulok. Vagy a szamarakhoz vagy a birkákhoz, attól függően melyik szereti kevésbé a sátorponyvát- felállítom a sátram. Punkt tum. Elég már az egészből. (Anno Mongolban a túravezető sátrára rákapott vagy a kecske vagy a jak. Hogy aztán milyen tejet adott utána arról nem sikerült infot szereznünk.) Mondják jah itt nincs kemping csak 4200 m-en. Óh, ti felküldtetek 4200 m-re délután 4-kor???? Mondják a mecset belső udvarán felállíthatom a sátrat. (Visszafelé meg kinn a vadonban állíthatom fel csak a sátrat. Előttem a lovak, hátam mögött a birkák,kecskék vonulnak.) De holnap mennem kell vagy fel vagy le. Úh. Egy napot akartam itt pihenni. Dögfáradt vagyok. Kemény lesz. Azt mondják 8 óra az út odáig. (És ők délután 4 kor oda irányítottak.)
4200 m:
Kilátás a sátramból
Naplemente
Direkt lassan haladok. Az ösvény, mintha a Tátrában járnék. csak ha felnézek a csúcsra akkor kerülök vissza Iránba a Damavand hegyre.
11 órakor egy Colaval megrakott szamarat hajtanak fel. Ez az első jó jel. Teljesen egyedül vagyok a hegyen. Délután 1 felé beér egy csapat. Mondják 1 órányira van a 4200 m fekvő menedékház. Nagyon megörülök neki. Szóval nem 8 óra az út... (Nem emlékeztem 8 órára az olvasottakból és tényleg rövidebb.) Az utolsó pár száz méteren 30-40-50 méterenként -attól függően hol van pihenésre alkalmas kő- meg kell állnom pihenni.
Halál fáradtan dőlök le. Húslevest főzök. Vasárnap van. Egész nap ez a kaja járt az eszemben. Jó sz... lett. Később kiderül itt minden étkezés után hányingerem van. Valamint itt ha pihenek is sok energiába kerül. De ezt csak később veszem észre.
A víz nagy kérdés. A tartályban lévő víz nem iható a helyiek szerint. De a többi turista -alig vagyunk a hegyen- azt mondja semmi bajuk. Forrás sehol -pedig olvastam róla- csak lefelé futó vezetékek vannak. Először veszek vizet aztán óvatosan kipróbálom a tartályos vizet. Színre, szagra, ízre jónak tűnik. Öreg hiba, víztisztító tablettám nincs. Mivel 300 ft másfél liter víz a menedékházban és mivel nincs bajom a tartályos víztől így én is átállok arra. Felforralni nem tudom. Örülök ha 4-5 főzést kibír a gázfőzőm másrészt a szél miatt fekszik a láng hiába építek kő védőfalat.
4200 méteren 1.nap:
A vacsorarendelés -a menedékházban egy étkezést per nap megengedhetek magamnak de csak max 3 alkalommal- szinte tökéletesre csiszolódik. Bemegyek. Magamra mutatok kettő kézzel .Egyik kézzel a tűzhelyre, másikkal az étkezőre. Majd odamegyek az órára és a 6 számra mutatok -az ujjakkal mutogatás semmit nem jelent. A csávó odamegy a polcra felmutat egy konzervet. Félhomály van a menedékházban. Amikor a tésztát vettem lámpával világítottam, hogy megtaláljam a polcon. Spóroltam volna -anyagilag- ha lentről viszem fel, de akkor nem biztos fel tudom hozni. Így is nagyon kemény lett. Pont a határon voltam. Mondom oké csak jó sok legyen. Odamegy az iráni betűs ártáblához és rámutat egy sorra. Oké csak sok legyen. Majd beüti a számológépbe így arab betűkkel is látom az árat- 2000 Ft. Olyan adagot kaptam hogy nem bírtam megenni. Ezt a magasságra fogom. Az egy tál kajához 3 kanalat és egy villát kapok. Túltermelés van kanálból Iránban????
4200 méteren 2. nap.
Kis sétát teszek felfelé. Ééééés találok egy gleccserpatakot a közelben. De ekkor már a tartályos vízen vagyok. Mindegy most már. Ha ki is fejlődik valami habtestemtől idegen létforma majd specialban megoldom - max otthon. Amúgy ezt meg -gleccser víz- le kellene szűrni a benne lévő apró kőszilánkok miatt. (Mai napig semmi bajom a tartályos víztől.)
Beszélek az ír csapat vezetőjével akik holnap reggel mennek a csúcsra. (Mások nem mennek, kevesen vagyunk a hegyen.) Megengedi, hogy lehetek mögöttük. Így biztonságosabb. Nem kér érte semmit de az egyik magammal hozott magyar szuvenírt -egy népi hímzéses terítőt- odaadok Neki. Jó időt mondanak holnapra. Nekem egy dobásom van. Kajám sincs több és van más programom Iránban.
Este világossá válik számomra a társadalmi rétegzettség a hegyen. Vannak a plebejusok akik kinn a vadonban sátraznak és hoztak magukkal kaját. Csak néha tévednek a menedékházba. Vannak a patríciusok akik benn laknak, benn esznek a menedékházban. És vannak a helóták, a helyiek.
Csúcshódítás.
5:40 kor nagy tempóban elindulunk, Ennyit arról, hogy "Mi lassúak vagyunk." Keményen, oroszosan a sziklás részen. Pedig bal oldalt olyan szép szerpentines rész van. Igaz talán később a sziklás részhez csatlakozik. Akik 5 kor lámpáztak a hegyen -mások nem lehettek- reggel 7 körül beérjük. Ekkor tisztázódott a fejemben ha a hegy nem is öl meg akkor az asszony fog. (Egy iráni csaj a vezetőnk.) Pár részen kézzel is kapaszkodni kell. Ha a szlovákok meglátnák akkor 20 méter láncot kitennének. Rövid gondolkodást követően még 40 m-t.
Azért pár alkalommal megállunk pihenni. Ahogy haladunk felfelé egyre rosszabb a gyomrom és később hányingerem is lesz. Hiába iszok sok vizet.
2-3 alkalommal hóesés is elkap minket. Ez itt a jó idő az irániak szerint.
A felső pár száz méter gyönyörű és teljesen más világ. De itt már igazi télies idő van nagy széllel. Plusz a levegőben a kén kigőzölgések miatt kénes illat. Mintha a téli Magas Tátrában járnék -leszámítva a kénes szagot. Az utolsó pár tíz méteren 5 lépésenként megállok 5 levegővétel szünetre. Nagyon kemény. A feljutásnál már csak a végre ereszkedünk vissza gondolat jelenti a nagyobb boldogságot.
Kérdem a csajt hányadik alkalommal jár fenn. Azt nem tudja csak azt hogy télen 17-szer. Húúú mondom. Kiderül valami rekorder. De nem értem. Talán ő az egyik nő aki a legtöbb nyolcezrest megmászta. Jóhoz szegődtem én is.
Köszönet és gratuláció. Nélkülük nem jutok fel
Lefelé is megyünk rendesen. De most is párszor megállunk pihenni. Teljesen kész vagyok. Délután 2 körül esek a sátramba. Durván 8 óra alatt megjártuk. Mindenütt 10-12 órát olvastam. 4 órát fekszek nyújtva, mozdulatlanul a sátorban mire lesz egy kis étvágyam.
Vissza 3000 méterre.
10 óra körül kezdek pakolni. A mobilt akarom még tölteni a menedékházban de most nincs áram. Nagyon lassan megyek lefelé. Ekkor csütörtök van és most először tömeg a hegyen. Minden iráni üdvözöl, kérdezget honnét jöttem, megmásztam-e? mondják üdvözölnek Iránban, Szerintem felállítom a 1000 méter ereszkedésen a legtöbbet kezelő világrekordját. Nagyon barátságosak. Egyik a bőr fél cipőjét el akarja cserélni az én bakancsomra. Persze, hogy nem. Van akik nem tudnak angolul de mellém ülnek. Aztán anélkül, hogy beszéltünk volna mosolyogva, nagy szívélyességgel elbúcsúznak.
Lassan nagy pihenőkkel haladok, de jól vagyok. Mondja az egyik iráni ők fenn aludtak 5500 méter körül. Hát b... meg. Én csak felsétáltam de az összes mesefigurával beszéltem személyesen. Hófehérkétől tudom, hogy már 8 törpe van. Zajlik az élet.
Nézegetem a köveket. Mégiscsak földrajz szakos vagyok. Próbálom feleleveníteni az ásvány és kőzettan órán tanultakat de csak az jut eszembe: az ásvány olyan diszkontinuális, anizotóp térkitöltésű térrács amelynek térrácsai egymással 90 fokos szöget alkotnak. Sokra megyek vele. Azért valami biotit -?- ásványtartalmú -szépen csillog- vulkáni kőzetet elteszek. nem bírom megállni.
Ahogy lefelé lépkedek az ösvényen, mintha a Tátrában lennék. Azonban most ha felnézek csak ritkán látom a csúcsot. Csak akkor ha a szél elfújja a felhőket.
Érdekes írás, jó lett vona több kép helyi emberekről.
VálaszTörlés