2010. január 7., csütörtök

Beszámoló

Zita megírta beszámolóját, íme:

Fogyás és kettlebell

Minden nő életében előfordulhat olyan periódus, amikor magára szed néhány (sok) kilót. A terhesség és a szülést követő idószak lehet kritikus. Velem sem volt ez másképp. Mindig azt mondogattam, hogy még most szültem, ráérek visszaalakulni. Nyár elején a következő volt a mérleg:
Magasság: 174cm
Testtömeg: 75kg
Testzsír: 28%
Önbizalom: 0
Ekkor eldöntöttem, hogy ideje kezdeni valamit magammal. Az éhezést nem bírom, így a szénhidrát mennyiségének csökkentésétől vártam a csodát. Minimális testsúlycsökkenét sikerült elérnem, de közel sem voltam elégedett. Ideje volt valamilyen mozgást is beépíteni a napjaimba. Futás: nem szeretem. Aerobic: sok nőneműnek bejön, de én nem tudom követni az ugrabugra gyakorlatokat. Ekkor egy barátom hívta fel a figyelmemet a kettlebellre. Szerencsére elég erőszakos volt, így vásároltam is egy 6kg-os bellt. Egy hónapot pihent a szekrényemben. Aztán elővettem és próbáltam vele gyakorlatokat végezni, de sajnos hiányzott a helyes technika. Pont akkor indult szeptemberben egy kezdő csoport Miskolcon, amihez iziben csatlakoztam is. Eleinte megküzdöttem minden edzéssel, de folyamatosan nőtt (és nő) az erőnlétem, az állóképességem. A heti 2 edzés mellett itthon is min. 2-szer gyakorolok, mert 1-2 nap után már hiányzik. Persze azóta itthon is megszaporodtak a golyók… Januártól a haladó csoportban koptatom a parkettát. Instruktorom (Bajzáth Attila RKC) szerint egy hónap múlva reális lehet 16kg-mal az instruktori snatch-teszt végrehajtása-úgy legyen!
Jelenlegi mérleg:
Magasság: 174cm
Testtömeg: 64kg
Testzsír: 20%
Közérzet: remek
Önbizalom: növekvő

Power to the people. Köszönöm, Attila!

7 megjegyzés:

  1. Zita, nagyon büszkék vagyunk rád. Gratula! Szerintem 3-6 havonta írj új beszámolót, jó példa vagy a most kezdők számára.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok Zitának! Ez remek :) Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  3. Nem is vagyok erőszakos... :D

    VálaszTörlés
  4. De igen, Gábor, szerencsére az voltál!

    VálaszTörlés
  5. Remélem rgb minnél hamarabb látlak kettlebellezni :).

    VálaszTörlés
  6. GGGGGratulálok!
    szabad hivatkozni? :-)
    dejó... :-)

    VálaszTörlés

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...