2010. június 13., vasárnap

Idegen ló, idegen nyereg, idegen helyszín, 2 hónap kihagyás és pr

2 héttel ezelőtt megkeresett Imre nem-e lenne kedvem Debrecenben részt venni a lovasíjász versenyen- Bodnár törzs. Igent mondtam rá.
Szombat késő délután érkeztem Debrecenbe. Vittem magammal a nyergemet de a kiszemelt lóra nem volt jó. Így elfogadtam a ló saját nyergét. A lóról tudni kell 180 cm volt a marmagassága, :). Szóval szép nagy jószág volt,de rendkívül kedves -így is hívták- nyugodt, szelíd. Az első 3-4 futamban úgy éreztem, mintha hajón lennék. Utána összecsiszolódtunk.
A versenyen -vasárnap- 103 pontot lőttem ami nekem új egyéni csúcs versenyen. Valamint ebből a 103 pontból kb 80 pontot én lőttem- van egy szintidő a lovaknak, amit megtakarít a ló az hozzáadódik a pontjaimhoz. A versenyen 4. helyezett lettem. A világranglistán 30. hely környékén leszek. Kedd körül már biztos fenn lesz az eredmény a kassai-lovasíjászat oldalon. Nagyon örülök ennek az eredménynek, hisz kb. 2 hónapja nem tudtam lovasíjászni és 1 hónapot lovagolni se tudtam- e hét kedden kezdtem el a ló újbóli lovaglását. Ez az eredmény az olyan szenzációs rendszereknek is köszönhető, mint az RKC, FMS, Z-health, ICIC, SMR system.
Köszönöm Lacinak a vendéglátást és a felejthetetlen slambucot. Remélem szeptemberben ismét eljutok a debreceni lovasíjász versenyre...
Mongólia
Altai Hangal
Altai Hangal -Naadam (olyan a ritmusa, mint a gyors ló vágtájának...)

3 megjegyzés:

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...