Suzy írta ugyanazon a fórumon ugyanabban a témában 2011.04.12. 19:01-kor. Nagy részét végigcsináltam annak amit leírt és ugyanoda jutottam. Bár már nem nagyon reménykedek csak megyek lövök és gyűrjük a kilométereket. (Helyesírási hibákat igyekeztem kijavítani.)
Döbbenet amit fentebb leírtok. Hobbi lovasként ezt nem látja így át az ember. Örül amikor lovat lát, érinthet. A ló a lovaglás ilyenkor még csoda, aminek ő most már részesévé lett. És boldog, mert bekerülhetett egy áhított közösségbe, ami a lovasoké. Mint ha ez egy külön kaszt lenne, amibe bekerülni nehéz, de öröm, mert olyanokkal találkozhatsz, akik szeretik a lovakat, mint te, és mindent tudni akarnak róluk, mint te.
Kicsit több bátorsággal, tudással és rálátással, vágyni kezdesz arra, hogy ne csak egyedül élvezd a lovazást, hanem egy kis közösségben, ami a lovardádban már kialakult, és még mindig nagy örömmel, tervekkel, részeseként egy lovasközösségnek. És az öröm csak fokozódik, amikor először mehetsz terepre ezekkel a társakkal, barátokkal. De már egyre többet látsz és tudsz a kevésbé örömteli, és szimpatikus dolgokról (mint a közösségen belüli széthúzások, a lovakkal való különböző bánásmódokról, a versenyekről stb..) Még mindig vonzó ez az egész. Aztán elkezd vonzani a versenyzés, csak azért, mert ez jó kis játék a közösséggel,barátokkal, a lovaddal, és kipróbálod magad. Néhány siker, majd néhány vereség. Nem baj! Megy tovább minden. És aki szereti a lovat és a lovaglást sok mindent kipróbál még: kis verseny, nagyobb verseny, kurzusok, más edzők, más közösségek stb... És még mindig van kedve hozzá, de mivel egyre mélyebbre lát, egyre kevesebb. No nem a lóhoz, amiért elkezdte, hanem ahhoz a lovazáshoz amit megismert, ami után úgy vágyakozott. És elmegy a kedve azoktól az emberektől, akiknek a barátságára annyira vágyott. Miért? Mert messziről minden olyan szép és idillinek tűnik, de közelről már sokkal szürkébb, durvább, barátságtalanabb. És az ember, aki eddig pörgött kezd megint egy kicsit magányosabb lenni. Kezd gondolkodni a körülötte látottak értelmén. Már nem csak örül tudatlanul mint az elején, hanem lát, mérlegel, átgondol és kevésbé barátkozik. Marad maga és a lova. Megint vágyakozik arra a "tudatlanságra", mint az elején, de ezt már visszacsinálni nem lehet, ezért szenved most már de nagyon. Bizalmatlan a közösséggel, az emberekkel, a módszerekkel, de lelke mélyén még hiszi és keresi a hozzá hasonló gondolkodású lószerető+ emberszerető (legalábbis KORREKT) embereket, akikkel lehet még valami emberséges közösséget kialakítani, lovazni lószerűen, szeretettel, tisztelve embert és állatot úgy ahogy nekik az kijár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése