Az íjász haláláig;
De fürge, féktelen, ha kint
A sztyeppén nyargalászik
Lovát az ízes őszi fű
Hizlalja szép kövérre,
A patkó patkót űz, hogy így
Ön-árnyékát beérje.
A hóra csap le pattogón
Rezes korbácsa szíja.
Már szinte részegen fütyül,
Hogy solymát visszahívja.
Holdgörbe íját ő sosem
Feszíti meg hiába:
Egyetlen nyíl a darvakat
Párjával eltalálja
A tengerpart lakói őt
Hunyászkodón köszöntik.
A híre száz határt bejár,
Egész a Góbi-földig.
Sem író, sem tudós e nyers
Vadásszal fel nem érhet
Mit ér betűn rágódni, míg
Sötét hajunk fehér lett?
(Régebbi jegyzeteim között találtam. Ha a blogger nem tenné meg kérésemet felhívom a figyelmet, minden második sor egy "távval" beljebb van.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése