2011. december 30., péntek

A X. századi magyar harcos képének alakulása bennem

Eleinte mindenki kis lovon, kaftánban, íjjal nyílvesszőkkel harcolt.
Aztán egyesek kaptak szablyát, baltát és más közelharci fegyvereket. Később mindenki bőrpáncélba bújt. Majd az előkelőket magas lóra ültettem. A szegényebbeket pedig kis lovon hagytam. Az előkelők fém vérteket kaptak, akár a lovaik is. Amikor Kassai könyvét olvastam mindenki három újjal lőtt, ülve a nyeregben. Amikor Kelemen Zsolt könyvét olvastam mindenki állt a kengyelben. Aztán mindenki hüvelykujjal lőtt. Ma egyesek így lovagolnak, mások úgy. Van aki hüvelykujjal lő van aki nem. Ma már igyekszem nem használni a könnyű és nehéz lovas kifejezést. Nem lehet ilyen kategorikusan kijelenteni. Ahogy azt sem, hogy nem vívtak volna közelharcot. Először felpuhították az ellent nyílvesszőkkel aztán a csata végén közelharcba bocsátkoztak. Valamint a nyugati harcosoktól eltérően -a keleti harcosokhoz hasonlóan- cseleket alkalmaztak, színlelt megfutamodásokat. Érdekességként megemlítem a Saggitis hungarorum .. nevű imádságot eddig a történettudomány nem találta meg. Kossuthtól származik. Helyette ez van a valóságban Ab Ungarorum nos defendas ab jaculus. B. Szabó János A honfoglalóktól a huszárokig könyvében idéz egy kutatót aki szerint lehetséges a jaculis valamiféle hajítólándzsát jelent... A történelem csupa rejtély.
(Edzésnél, a kép változatlan vagy a célok. Mi változunk amíg oda nem érünk...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gerundium, a magyar buzogány

Gorján Gábor hívta fel a figyelmemet a gerundiumra. Amit szerintem nyugodtan lehet magyar buzogánynak nevezni. Rögtön nekiálltam kutatni. Ki...