"A levölgyesedő komorabb időben,
amikor ül a költő múltjába csomagolva, persze csak látszatra bénán,
mindíg azon töpreng: hogy lesz a fölfelé, mikor? Mit mondjon újat?
Hogyan? Mivel és mikor kezdődik a föltarajlás? Mit mond a csönd, ha
beszélni kezd, ha izzó virágokat hajt a feszűltség? Tudni szeretné.
Nem tudja. Még nem tudja. S egyszercsak erjedni kezd az a fájdalom-
hártyákba burkolt valami, az az erő a szívben, csírázni kezd a zajló
némaság, a nem-hallható dübörgés, a költő levedli bénaság-bőrét,
mint a kabóca, beszélni kezd."
Versprózák kötetéből, Az eredetről és a küldetésről, 2. rész:
Hogy ki mikor érik teljessé, az az élet dolga. Nem az a fontos, hogy mikor alkotja meg végső, nagy művét az ember, de az, hogy megalkossa, hogy idő, tér, lustaság, betegség, erőszak, szégyen és mások ne fogják le teremtő kezét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése