2013. december 5., csütörtök

Olimpiai súlyemelés, pár gondolat Vasiliev Alexeev súlyemelő legendától


A Magyar Edző Társaság folyóiratának legutóbbi számában megjelent egy cikk az alábbi címmel: Szabó S. András: Szükséges-e a nyakba vett súlyzóval guggolás a súlyemelők felkészítésében? 
3  Vasiliev Alexeev -súlyemelő legenda- gondolatot szeretnék megosztani ebből.
1. Az edzésmunka terjedelménél fontosabb az intenzitás
Ha például a 80 % terhelést elől guggolásnál 100 kg, hátul guggolás esetében pedig 125 kg jelenti akkor végül is elég elől guggolni 100 kg-al hisz ezzel elérem azt az intenzitást. (Nem szó szerinti idézet.)
2. Szintén az intenzitásról.
Bár szükség van 100 %-hoz közeli ingerekre az intenzitás fontosabb.  A kisebb abszolút súllyal végzett terhelés után gyorsabb a regeneráció. Másrészt az olimpia súlyemelésnél ez versenygyakorlat -felvétel és lökés. 
3.
Nem az edzést kell élvezni hanem azt, hogy a hatékony edzés által egyre sikeresebb a versenyző. S nem hátul guggolással kell pihenni, ( hozzáteszem színesebbé tenni az edzést) hanem a szakedzést követő kiegészítő mozgással. Vasiliev Alexeev hozzáteszi, hogy Ő például szeret asztaliteniszezni. 

Ezeket a gondolatokat, alapelveket legfőképp az olimpiai súlyemelésben lehet hasznosítani.

A bejegyzés utólagos kiegészítése:
A do4a.com oldalon mély Vasiliev Alexeev interjút találtam. Amennyire kis orosz tudásommal és fordítóprogrammal tudtam elolvastam. Pár gondolatot ebből is megosztanék.
Azt már máshol is olvastam, hogy Alexeev ha úgy érezte jónak akkor este edzett. Ebben az interjúban ez más megvilágításba került. Azt írja, azért edzett este, mert tudta, hogy amikor majd fog versenyezni akkor azon a helyszínen orosz idő alapján éjszaka lesz. A számítása bejött és nyert
Az interjúban többször kihangsúlyozza az alapok és a technika fontosságát. Megemlíti itt is, hogy nem annyira kell nagy súlyokat használni.  (Ez jellemző az orosz iskolára -szemben a régi bolgár és amennyire megbízhatók az információk a jelenlegi kínai iskolával szemben. Nem megy -vagy csak ritkán- maximumra és maximum közeli súlyokra. Lásd még például Zatsiorsky: Science and practice of strenght training könyvet.)
Ha már nehezebben megy a felvétel és lökés akkor lökj állványról. (Számomra ez kicsit ellentétes az előző gondolattal...)
Az intenzitást, rugalmasságot fontosnak tartja. Erre különböző módszereket talált ki. Többek között például a röplabda megfelelő. 13 kg-os ólomövvel játszott röplabdát. (A lifthard oldalon nemrég készült egy kínai edzővel interjú. Ő azt mondja fontos a nagy súllyal történő guggolás, de kellő robbanékonyságot nem ad. Így szükség van más gyakorlatokra.)

Francia rap és súlyemelés:
Fhemann-Mentale Théorie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...