2018. április 15., vasárnap

Egykezes tigris fekvőtámasz próba


Új rekord csukló elemelésben. 44 kg-al 144 ismétlés 10 perc alatt


Szerintem ezt a képet továbbrajzolták. Úgy emlékszek csak az első kettő jelenet volt meg.



Progulka Kuzneca (Nem tűnik túl bonyolult léleknek...)

Vlaszov olimpiai súlyemelő a múltból.
Ciplenkov. A kedvenc mondásom tőle: Mi sportolók sose nyerhetjük meg a háborút, de csatákat igen.
Louis Cyr régi erős ember a második akiről tudomásom szerint film készült. Ime, igaz oroszul.

Ma láttam az egykezes tigris fekvő variációt. Rögtön megpróbáltam.

2018. április 9., hétfő

Széles kiállás Pisarenkotol, idézetek


Pisarenko




Ilja Ehrenburg: Julio Jurenito
Egy filozófusról és egy tanítványáról szól. Egyszer Itáliában utazgatnak egy kocsin. Egy nagyon szűk sikátorba érnek, ahol egy férfi fekszik keresztben. Semmiképp sem férnek el mellette. Bíztatják, hogy kelljen fel, de a férfi kifejti, hogy aznap már háromszor állt fel és negyedszerre nem hajlandó. Látva a helyzetet a Mester is kiszáll a kocsiból és beszél a férfival aki végül félreáll. Majd csatlakozik a Mesterhez tanítványként. hamar kiderül róla, hogy morfin függő.
-A világ elviselhetetlen - mondja. Muszáj valamit szedni ellene. 
.Igaz - válaszolja a Mester. De miért pont morfint?
Ezután megállapodnak, hogy ezentúl hagymás rántottát esznek ellene. És, mert a világ elviselhetetlensége ellen szedik, használ is. 

Graves: Jézus regény
Jézus kimegy a sivatagba. Egy hatalmas kört húzott maga köré amit átlókkal négy részre osztott. Ő maga beült az egyik körszeletbe. Tíz napig meditált. A tizedik napon a felkelő Napból egy sárkány ugrott le az egyik körcikkelybe és rögtön Jézusra támadt. De nem férhetett hozzá az átlók miatt. Jézus felismerte, hogy ez a Hatalomvágy sárkánya és tíz napig szembenézett vele, míg a sárkány le nem heveredett.
A huszadik napon egy oroszlán ugrott le a felkelő Napból az egyik cikkelybe és ugyancsak Jézusra támadt. Jézus felismerte, hogy ez a Harag oroszlánja és szembenézett vele míg meg nem szelídült. 
A harmincadik napon egy kecskebak ugrott le a harmadik körcikkelybe s szembefordult Jézussal. aki felismerte, hogy ez a Kéjvágy kecskebakja. Rászegezte szemét és tíz nap múlva ez az állat is megszelídült. 
A negyvenedik nap kilépett a körből és a három állat engedelmesen követte. De amikor visszanézett döbbenten látta, hogy egész idő alatt az ő körcikkelyében egy hófehér bika hevert akit nem vett észre. Szólította, de a fehér bika elment másfelé. Nagyon rossz érzés fogta el,
....
A hófehér bika a Siettetés-t jelentette.

2018. március 18., vasárnap

Yury Zakharevich


Zakharevich. Akiről az amatőr súlyemelők oldalon külön cikket közöltek. Súlyos könyök sérülésből tért vissza az olimpiai súlyemelésbe.... 1988-ban az olimpián a balesete után pár évvel 210 kg-ot szakított a 105 kg-os kategóriában!!!




Forrás: A history of training theory and methods of elite runners through 1975, Nicholas David Bourne 2008 Texas 
(Nagyon jó könyv a futás edzésmódszerének történetéről....)
A képen Baileys edzése látható 1952-ben Lillehallban



A fennti kettő kép Bayar Balgantseren fotóstól van. Elképesztően jó fotókat készít



2018. március 11., vasárnap

Új női lökés világcsúcs girevoy sportban



London Atlétikai Klub 1883 és 1884 (St James Hall)
A Moszkva Indian Klub oldalról




"Az élet értelme, nem a puszta létezés és túlélés, hanem a haladás, a felemelkedés, elérni és meghódítani valamit."
(Arnold Schwarzenegger)

2018. március 2., péntek

Kassai Lajos: Kórunk

Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt. Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról.
Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog.
Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten. Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.
A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában. Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket.
Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel. ”Még soha nem volt az ember ennyire szabad.” Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.
Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt.
Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem istenben kell hinned, hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás. A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik. Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett.
A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére.
Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk. A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, téved. Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.
Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk. Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröcssenjen. Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők és mihez ha férfiak.
Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze-vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány. Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.
Kassai Lajos
Kaposmérő, 2018. március 1.

2026, október, kettlebell hírek

 100 kg-mal 2 felvétel és lökés. Victoria Basharova 217 szakítás egy kézcserével 10 perc alatt. 50 kg-mal 21 szakítás 1 perc alatt. Amerikai...