2012. január 7., szombat

Tamás véleménye a kezdő kurzusról

-Kettlebell edzésre nem akarsz járni?
-Mire??
Valahogy így történt az első találkozásom a test edzésének ezen formájával. A beszélgetést lázas keresés követte a különböző videómegosztó portálokon és fórumokon. Olyanokat olvastam róla, hogy rövid időn belül érezhető fejlődés tapasztalható az erő és állóképesség terén, élsportolóknál is bevált ez a módszer, stb. Én eléggé szkeptikus vagyok, ha testedzésről van szó, hiszen a mai világban gyakran olvashatunk különböző "csodamódszerekről". A kettlebell is számomra ebbe a csoportba tartozott, de gondoltam: a puding próbája az evés, hát vágjunk bele. Maximum ha nem hozza a várt eredményt, akkor úgyis abbahagyom. Sportolói múltam a fociban merül ki, igaz, már több mint egy évtizede kergetem a labdát amatőr szinten, valamint néha-néha lenéztem a konditerembe a sok kigyúrt kopasz közé, ám valamiért nem éreztem jól magam közöttük.
Aztán eljött az első edzés. Majd az elsőt követte a második, a harmadik, a negyedik, és hirtelen azon kaptam magam, hogy eltelt 3 hónap! Minden egyes edzést úgy vártam, mint kisgyermek a Mikulást. Ez nagyban köszönhető a változatos gyakorlatoknak, az intenzív edzéseknek, melynek végére rendszerint patakokban folyt rólam a víz, és végül, de nem utoljára az edzőnek, a mesternek, Attilának! Látszik rajta, hogy szereti amit csinál, és mellette persze nagyon érti is a dolgát. Személyében egy rendkívül felkészült, szimpatikus embert ismertem meg, aki odafigyel mindenkire. Minden gyakorlatot hihetetlen pontossággal mutat be akár többször is.
A csoport nem túl nagy létszámú, de a haladók közül sem érzi magát senki felsőbbrendűnek a társánál, mondhatni családias a hangulat. Így visszagondolva az elmúlt időszakra azt mondom: áldom az eszem, hogy belevágtam! Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, aki bármennyit is szeretne törődni a testével vagy csak szeretné magát jobban érezni a bőrében kortól és nemtől függetlenül. És úgy volt, ahogyan sok helyen leírták: rövid időn belül nőtt az állóképességem, és szemmel is érzékelhetően izom is került rám.
Tehát fiúk-lányok, találkozunk a következő edzésen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...