Hozzáállás az élethez

 Az egzisztenciális terápia fontos gondolata, hogy az emberek a létezés végső problémáihoz kétféleképpen viszonyulhatnak. Egyfelől – Heidegger terminusa szerint – a létfelejtés állapotában élve elnyomhatjuk magunkban vagy figyelmen kívül hagyhatjuk a helyzetünket az életben. Ebben a mindennapi módozatban a világ tárgyai között, mindennapi elterelődésben élünk; csevegésekben oldódunk fel, megnyugszunk és elveszünk az „akárkiben” (das Man), csupán az iránt érdeklődünk, ahogyan elébünk kerülnek a dolgok. Másfelől azonban élhetünk a léttudatosság állapotában, vagyis úgy, hogy nem a dolgok milyenségére csodálkozunk rá, hanem arra, hogy egyáltalán vannak. Ebben az állapotban tudatában vagyunk a létnek; autentikusan élünk; elfogadjuk a lehetőségeinket és a korlátainkat; tudatában vagyunk annak, hogy felelősek vagyunk a saját életünkért.

Irvin D. Yalom: A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata

Ezek a sorok Popper Péter tigrisek és majmok gondolatát juttatták eszembe. 

Csak két típusú ember van a világon. Majmok és tigrisek.

A majmok nagy csapatban élnek a fákon, mindig izgatottak, valami nagyon fontos történik közöttük. A tigrisek barlangokban laknak, egymástól nagy távolságokra, nyugodtan, méltósággal. Ők a nagyvadak. A beszédükről lehet felismerni őket. A majmoknak sztorijaik, panaszaik, aranyköpéseik vannak. A tigriseknek bolyongásaik, szenvedéseik és megismeréseik. De csak az egyik nyelven lehet beszélni, vagy majomul, vagy tigrisül. A másikat elfelejtjük.