2012. február 23., csütörtök

2012. év első lovasíjász edzése

Beköttettem a szakdolgozatomat. Holnap adom le. Számomra a történelem szak kettő legnagyobb tanulsága a következő. Alaposan vizsgáljam meg a látott, hallott információkat -például forráselemzésnél milyen stílusban írták az oklevelet..., mi a papír anyaga stb.- és csak utána fogadjam el. Valamint a részeket össze tudjam tenni egésszé illetve meglássam a részek mögött az egészet.

Kinéztem az új vesszőket amit használni fogok az új lovasíjász szezonban. Kassai karbon. Kipróbálom.
Kedd délután lovasíjásztam. Lassan itt a tavasz és vele együtt a zöld fű. Ezért bevállaltam a vágtát. Ehhez természetesen a havas pálya is kellett, ami nem csúszott-kivéve a végét. (Kesztyű nélkül, pulóverekben és egyenlőre csak 3-kat lőttem ki. Jól ment!!!)

Ma nyitottam egy borítékot. Az a címe, Még egy ló. Pár ezer forintot ma bele tudtam tenni. Már csak 190 és pár ezer forint kell a második lóhoz. Hisz lovasíjászathoz nem kell olyan kitűnő ló.
Kettő lovat bér tartani nem olcsó. Valószínűleg akkor én is saját magam kezdem el tartani a lovakat. Majd meglátjuk miként lesz.

Utólag:
Katie and Lebe .... Mondjuk ezt sok hazai katonai hagyomány őrző is végre tudja hajtani.  Csak -csak nem tudom miért. Belinkelem. Pedig még jobban is lőnek, sőt akár más fegyvert is használnak....
Egyik barátom jut eszembe. Óh a tanyán már olyan jól megy a szár nélküli ló irányítás, menjünk ki így a terepre. Ott viszont sok inger éri a lovat. Baleset lett a vége de ő és a lova megúszta. Állítólag csak a nyerge tört szét.
Jómagam nem kérek -!- ennyit a lótól..... Nem izgat.

2 megjegyzés:

  1. Gratula! Témába vág? Steppekutatás? Mármint a szakdoga.

    Egy lóval is irigylésreméltó az életed, azt hiszem.

    VálaszTörlés
  2. A X. századi magyarok harcmodora, fegyverzete a szakdolgozat címe. A fő időszak amit vizsgáltam az a 899-970 közötti hadjáratok kora. Felhasználtam a lovas túrák, a mongóliai lovas expedíció, lovas íjász edzeseim és különféle kísérletek eredményeit. Szomorú amúgy, hogy amikor például páncélteszt volt meghirdetve Ópusztaszeren nem jött el a szakma -csak egy fő tőlük.... Szóval sok olyan dolog van ami vagy nincs publikálva magyarul vagy a szakma nemigen találkozhatott vele. Például az egyik amit Sepsiktől tanultam. Hogyan lehet felajzani az íjat lóháton. Biztos tudták. Neki nincs lova ezért széken ülve próbált ki pár variációt. Ezek közül egyet ellenőriztem a lovon-ez jónak tűnt és tényleg. Szóval ilyenek.... :)

    VálaszTörlés

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...