2012. augusztus 2., csütörtök

Gabriella beszámolója




Kedves Attila!


A teljes kikapcsolódást nyújtó tevékenységemhez, amit én agymosásnak
nevezek állóképességre és némi izomerőre van szükség.
Futok és ebben az évben egy barátunk javaslatára elkezdtem kettlebell
edzésekre járni.
Első alkalommal nem kaptam golyót, az alapvető mozgásformákat
gyakoroltatták velem. Megnyugtatott, hogy óvják a derekamat és az
ízületeimet. A teremben kb. 15-n voltunk, de mindenki egyénileg edz
Attila útmutatásai alapján. Ő pedig éberen figyel, magyaráz, javít,
hogy a mozgás  pontos legyen, ami mint később rájöttem nagyon fontos.
Így kettlebell  nélkül kicsit idétlennek éreztem magam, épp ezért
nagyon igyekeztem, aminek az eredménye egy olyan izomláz lett, hogy
napokig nem tudtam rendesen járni , csetlettem, botlottam, mint
Chaplin.
A következő óráktól már megkaptam a vasgolyót és igyekeztem az előírt
feladatokat végrehajtani.
Életvitelem miatt most csak heti egy alkalommal járok, ami kevés, de
mégis nagyon sokat erősödtem. Változó korban vagyok és a legnagyobb
problémám, hogy főleg reggelente olyan merev vagyok, mint egy
terminátor. Nagyon sokat lazultam, néha érzem korábbi rugalmasságomat.
Nagyon szeretek enni, és az utóbbi időben étkezéssel kapcsolatban
állandóan azzal foglalkoztam, hogy hogyan fogjam magam vissza, most
viszont nyugodtam eszem kedvemre és nem híztam. Kicsit majd kell
fogynom, de most megajándékoztam magam a gondtalan evés örömeivel.
Kezdetben meglepő módon az órák utáni napon viharos jó kedvem volt,
szinte eufóriás állapotban voltam, meglepődtem, de minden alkalommal
észleltem.  Sajnos, vagy nem, ebben a formában ezt már nem érzem, de
tény, hogy összességében energikusabb, jobb kedvű vagyok.
Ily módon felkészülve immáron harmadszor elmentem "agymosó" túrámra, a
hegyek közé, kelttersteig ( via ferrata ) túrára. Ez biztosított,
nehezített túrázást jelent. Sokkal jobban ment, mint korábban, nem
fáradtam el annyira, pedig nehezebb útvonalakat jártunk be.
Az agymosás tökéletes volt.
58 éves vagyok. Még nagyon sok szép túra vár a hegyekben.

Köszönet Attilának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...