2015. március 6., péntek

2015 március első hete

Elég hosszú, nehéz hét van mögöttem. Főleg a szerdai nap lett kemény.
A legnagyobb örömöt -az edzés területén- a 60 kg fej fölötti tartásban guggolások jelentették. Nemrég ez jelentette az egy ismétléses maxomat. Valamint sikerült állványról kilökni a 75 kg-ot. Szintén új egyéni csúcs.
Mostanság nagyon reklámozzák a krill olajat. Ezért kettő hete elkezdtem szedni. A halolajjal szemben ez nekem nagyon bejött. A kettő fő dolog ami megfogott a krill olajjal kapcsolatban: nem avasodik meg, jobban hasznosul. A másik, szintén már kettő hete tesztelendő táplálékkiegészítő az a dél-afrikai ördögkarom növény amit legfőképp ízületi problémákra ajánlanak. Ezeknek, a rendszeres edzésnek és az újfajta hengernek köszönhetően előrelépések történtek amiknek nagyon örülök. Csupán  egy - szerintem krill olajnak tulajdonítható- problémát tapasztaltam ez pedig az eddigieknél is nagyobb étvágy. (A mérlegre még nem álltam rá.)
A héten Az ördög a fehér városban -krimi- könyv forgott a kezeimben. Ebből szeretném -állítólag megtörtént- a lovas verseny egy pillanatát közölni.
A Chadronból Chicagóba lovas versenyt John Berry vasutas nyerte meg. De később kiderült róla, hogy lovaival egyetemben felszállt egy keletre tartó vonatra és az első száz mérföldet keleti kényelemben tette meg. Ezért a pénzjutalmat nem, csak az értékes nyerget kapta meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kettlebell hírek, május első hete

Artem 32 kg-os bellel helyből gömbbel felfelé szakítás egy lábon állva.  Valamint feltöltött egy videót amelyen 70 kg-os rúddal egykezes sza...